A második digitális hét igazgatói szemmel.

Kedves Szülők!

 A kialakult helyzetben szükségesnek vélem, hogy időről időre - most az elején még heti rendszerességgel - levéllel forduljak Önökhöz azért, hogy első kézből értesüljenek a gimnáziumunk digitális oktatás terén végzett tevékenységeiről, erőfeszítéseiről.

Az első hét digitális oktatásának tapasztalatai igazgatói szemmel

Eltelt az első hét a digitális oktatás jegyében az iskolák, és persze a családok életében. Március 13-a estétől mind a mai napig megfeszített munkával sikerült beindítani a mindenki számára szokatlan, új csatornán az oktatást. Az osztályfőnököktől kapott visszajelzések alapján minden osztály megkapta az első heti csomagot. Kollégáim sokat dolgoztak azon, hogy már az első napokat is megtöltsük a gyerekek számára értelmes tartalommal. Az is egészen biztos, hogy nem mindenhol sikerült ezt egyenletes terheléssel megvalósítani. Mentségünkre szóljon, hogy még soha nem voltunk ilyen helyzetben. 

Beiratkozási tájékoztató

Kedves Új Hermanosok! Kedves Szülők!

A 10/2020 (V. 29) EMMI határozat (továbbiakban határozat) értelmében a középfokú iskolákba kétféleképpen lehet beiratkozni:

  1.     Elektronikusan a KRÉTA rendszeren keresztül
  2.     Személyesen

Június 15-től június 23-án 24 óráig tudjuk fogadni az elektronikus beiratkozásokat. Az e-Ügyintézés felületén van lehetőség a szülők részére, hogy gyermekeik adatait beküldjék a középiskolába a „Beiratkozás középfokú intézménybe” (BKI) folyamat segítségével.

Az elektronikusan beiratkozóknak is kötelező legkésőbb 2020. szeptember 1-ig, átadni az általános iskolai bizonyítványát, illetve be kell mutatni az intézmény által kért dokumentumok eredeti példányát.

Az elektronikus adatbeküldésre kétféle lehetőség van:

Internet karbantartás

Tisztelt látogató!

 

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy internet szolgáltatónk karbantartást végez 2020-04-21 23:00 - 2020-04-21 23:59 óra között. Ezen idő alatt az internet szolgáltatásban kiesés lesz tapasztalható. Emiatt az iskolánk által üzemeltetett http://hermangimnazium.hu/ és a Moodle szerver nem lesz elérhető.

Tisztelettel: Intézményi rendszergazda

Police-Bűnmegelőzés

A Kormány által kihirdetett veszélyhelyzetre tekintette az iskoláskorúak rendőrségi, bűnmegelőzési felvilágosító tevékenysége is nehézségekbe ütközik. 

Annak érdekében, hogy a fiatalokhoz (és szüleikhez) az otthontartózkodásuk idején is eljussanak a fontos prevenciós ajánlások a mellékelt hírlevelet tesszük közzé.

Oldalak

Feliratkozás Miskolci Herman Ottó Gimnázium RSS csatornájára