1985-ben iratkoztam be a Herman Ottó Gimnázium speciális német tantervű osztályába (I/5). Ez még az a korszak volt, amikor kötelező volt az iskolaköpeny és az orosz, más ünnepek számítottak munkaszüneti napnak, a folyosón megszólt a tanár, ha zsebre dugott kézzel köszöntünk, zenét kazettás magnón hallgattunk, internet és mobiltelefon még nem létezett és a legmenőbb autónak az ezerötös Lada számított. (Nekünk Trabantunk volt.)
A Herman sem abban az épületben volt, mint manapság, hanem még a Városház téren, a mai Fráter György Gimnázium helyén.
Jó volt az osztályunk, noha elég aránytalan volt a nemi megoszlás (30 lány, 6 fiú). Két év után, tizenhat évesen kimentem egy évre Németországba (akkor még volt keleti és nyugati fele, én csak az NDK-ba mehettem), hogy nyelvet tanuljak és dolgozzak. Kijártam ott az élet iskoláját és amikor éppen a Balti-tengeren, Usedom szigetén gázvezeték nyomvonalat ástunk januárban (olyan hideg volt, hogy a fagyott földön szikrázott a csákány) elhatároztam, hogy érettségi után mindenképpen tovább akarok tanulni.
Egy év elteltével némi élettapasztalattal és egy felsőfokú nyelvvizsgával gyarapodva tértem vissza a Herman iskolapadjába, a III/3-ba. Kiváló osztály volt, fantasztikus, összetartó közösség, sok színes egyéniséggel, akikkel iskolán kívül is sokat buliztunk, vagy nyáron együtt sátoroztunk. A mai napig tartjuk egymással a kapcsolatot, és szorgalmasan eljárunk az osztálytalálkozókra.
Dudás Imre igazgatóhelyettes úr akkor, a ’80-as évek végén, még fiatal, vékony, center termetű tanárként szívesen lejárt kosarazni az iskolai csapat edzéseire (én akkor a csapat tagja voltam) és együtt játszott a diákokkal.
Régi tanáraim közül szívesen emlékszem még vissza a tragikusan fiatalon elhunyt, kiváló Kavalecz Annára (német), a mindig nyugodt, türelmes és kiegyensúlyozott Bán Imrénére (matek), első osztályfőnökömre Érsek-Csanádi Istvánnéra (magyar) valamint a laza és rutinos Répánszki Ilonára (töri).
1990-ben érettségiztem és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem (ma Debreceni Egyetem) történelem-német szakára nyertem felvételt. Itt viszonylag hamar elkezdtem hollandul is tanulni (német szakosként kötelező volt egy második germán nyelv), majd másodév után ösztöndíjasként Hollandiába mentem és a Leideni Egyetemen folytattam tanulmányaimat. Itt három évig tanultam, élveztem a ’90-es évek szabad, és gazdag nyugati levegőjét, és 1995-ben szereztem meg Leidenben első diplomámat (néderlandisztika).
Ezután hazatérve, 1997-ben Debrecenben befejeztem a német tanár szakot. Az egyetemen akkor alapított holland képzésben vettem részt mint oktató, 2003-ban doktoráltam, majd 2015-ben habilitáltam. 28 éve dolgozom a Debreceni Egyetemen, jelenleg egyetemi docensként, 16 éve vagyok a Néderlandisztika Tanszék vezetője. Ezen munkaköri megbízatásomnak köszönhetően jelenleg is élő a kapcsolatom az alma materrel, évente előadást, konzultációt tartok végzős diákoknak a továbbtanulásról, az egyetemi életről, köztük a saját tanszékem által kínált lehetőségekről.
Családommal Debrecen mellett élünk. Magyar-holland kulturális kapcsolatok kutatásával foglalkozom és úgy érzem, hogy mind tudományos kutatókén, mind egyetemi oktatóként megtaláltam a helyemet, amit részben régi gimnáziumomnak, a Hermannak is köszönhetek, amiért rendkívül hálás vagyok.
Dr. Pusztai Gábor