Büszkeségeink

Új sorozatot indítunk, bemutatjuk az adott tanév OKTV döntőseit.

Köszönjük nekik, hogy idejüket, tehetségüket, energiájukat arra fordították, hogy a legrangosabb tanulmányi versenyen mérettessék meg magukat. Tudjuk, hogy egy-egy ilyen siker csak akkor érhető el, a mindennapok kitartó munkájához céltudatos szorgalom, felkészülés és elkötelezettség társul.

Diákjaink eredményei egyszerre egyéni sikerek, ugyanakkor az iskola és a felkészítő tanárok sikerei is.
Szükséges láttatnunk azt is, hogy mennyi befektetett tanári és tanulói munka áll az OKTV helyezések mögött.

Őszintén gratulálunk az elért eredményekhez diákjainknak és kollégáinknak. Kívánjuk, hogy legyenek ők a példák a következő évfolyamok előtt, és minden évben gyarapodjon a hermanos dicsőségtábla.


Kis Zsombor (12/3)
Angol nyelvi OKTV II. kategória 10. helyezett
Felkészítő tanára: Ehrlich Enikő



Iván Máté Domonkos (12/1)
Kémia OKTV I. kategória 9. helyezett
Felkészítő tanára: Molnár Krisztina

Matematika OKTV II. kategória 3. helyezett
Felkészítő tanárai: Pilzné Nagylaki Tünde Erika, Taricska Dávid, Madarász Péter, Veres Pál, Fejér Szabolcs



Kendrovszki Dominik (12/4)
Digitális kultúra OKTV II. kategória 12. helyezett
Felkészítő tanárai: Fehérvári Dávid, Csató Endre

Matematika OKTV II. kategória 34. helyezett
Felkészítő tanára: Takács Zoltán



Heves Donát Zoltán (12/4)
Földrajz OKTV 20. helyezett
Felkészítő tanára: Dr. Farkas Anna Krisztina



Ujpal Bálint (12/1)
Matematika OKTV II. kategória 29. helyezett
Felkészítő tanárai: Pilzné Nagylaki Tünde Erika, Zámborszky Ferenc, Veres Pál