
Ezekkel a szavakkal dicséri Kazinczy Ferenc A mi nyelvünk című versében a magyar nyelvet.
Kazinczy Ferenc magyar író, költő, a nyelvújítás vezéralakja, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Nyelvújító és irodalomszervezői tevékenységével a reformkor előtti évtizedekben a nemzeti felemelkedés és önállósulás ügyét szolgálta.
Régi nemesi családból származott. Nyolcadik életéve betöltéséig anyai nagyapjánál nevelkedett, ahol hétéves koráig magyar szón kívül más élő nyelvet nem hallott. Tanulmányai során megtanult latinul és németül, majd az ógörög és a francia nyelvet is elsajátította. Irodalomszervező munkásságával és szépirodalmi példáival újjávarázsolta és gazdagította a magyar irodalmi nyelvet. Az volt a célja, hogy a magyar nyelv alkalmassá váljon a tudományok, a modern eszmék és a magas szintű irodalom kifejezésére. Úgy vélte, hogy a nyelvnek saját törvényei és belső bája van, amit a szépírók szabadon formálhatnak. Új szavakat hozott létre meglévő magyar elemekből, a szavak végeinek levágásával pedig új töveket képzett. Régi magyar tájszavakat emelt át az irodalmi nyelvbe, az idegen kifejezéseknek pedig pontos elemi fordítását adta. Kazinczy és köre a bátor, folyamatos nyelvi fejlődést támogatta. Munkájának köszönhetően olyan mindennapi szavaink születtek vagy újultak meg, mint a füzet, egyesület, szellem, gyönyör vagy évszak.
Iskolánkban régóta hagyomány, hogy Kazinczy Ferenc születésének hónapjában, októberben az Anyanyelvi hét keretein belül versenysorozatot hirdetünk diákjaink részére. Ez az idén sem volt másként. Október 5. és 8. között az alábbi versenyeket hirdettük meg: helyesirási verseny, versmondó és „Szép magyar beszéd” verseny, valamint mesemondó verseny. Számos diákunk vállalta a megmérettetést a kis- és a nagygimnazisták körében egyaránt. A mezőny erős volt, ezért többen is osztoztak egy-egy helyezésen, sőt különdíjból is született jó néhány.
A versenygyőzteseknek szívből gratulál a magyar munkaközösség!



