Október 17-én ismét spanyol hangulat töltötte meg a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumot, hiszen a spanyolos munkaközösség szervezésében lezajlott az idei spanyol nap. A programok már reggel egy gasztronómiai versennyel kezdődtek, ahol a diákok kreatív és ízletes ételekkel versenyeztek. A zsűri döntése alapján Vécsei Vivien (9/kny) nyerte el az első helyet baszk sajttortájával, míg a dobogós helyezéseket Uher Jázmin (9/3) és Horánszky Dorka (11/3) szerezték meg.
A nagyszünetben közös táncra került sor, amely hatalmas sikert aratott a diákok és a tanárok körében egyaránt. A koreográfiáért és a tánctanításért nagyon hálásak vagyunk a lányoknak (Zagyi Odett és Takács Lili 12/3, Szuhodolszki Barbara 12/2, Varga Emma, Forrai Fanni, Lombay Ditta, Kertész Bodza és Tóth Dorottya 11/1, Mayer Lilla 11/2) – ezúton is köszönjük nekik a lelkes munkát!
A harmadik óra utáni szünetben a tanulók hispán kultúrával kapcsolatos kvízben mérhették össze tudásukat. A legjobbak közé Hegymegi Lili, Oláh Kristóf, Tóth Milán (10/2) és Szentmiklósi Jázmin (11/4) kerültek.
A nap zárásaként a 7. órában közösen tekintettük meg a rövidfilmes pályázat alkotásait, majd sor került az eredményhirdetésre is. Az első díjat a 10/3(s) csoport nyerte el, de a 9/kny és a 11/1,2 csapatok is kiváló munkát végeztek. A zsűri minden kategóriában nehéz helyzetben volt, hiszen magas színvonalú pályaművek és produkciók születtek.
Köszönjük mindenkinek, aki részt vett a dekoráció elkészítésében, valamint külön Söderberg Ebbának (10/3) a plakátok megtervezését és kivitelezését. A nap folyamán sokan spanyolos vagy hispán ihletésű öltözékben (például focimezben, fejdíszben stb.) érkeztek, ezzel is hozzájárulva az esemény vidám, mediterrán hangulatához.
A spanyol nap minden résztvevőjének köszönjük a lelkesedést, a szervezőknek pedig a gondos előkészítést és a színvonalas programokat. ¡Enhorabuena a todos!
Képek a galériában találhatók.