Varga Kornélia: Az én „anti-karrier” történetem
1992-ben érettségiztem, amikor még azt hittük, hogy mostanra az országunk ugyanolyan lesz, mintha Ausztriában élnénk. Akkoriban jöttek be a multik Magyarországra, aki jól tudott angolul, szinte bárhol érvényesülhetett. Minden változásban volt és mindenki roppant nagy elvárásokkal tekintett a jövőbe.
Jómagam soha nem voltam nagyon tudatos a karrierépítésben, de a Hermanban végezve nem is volt kérdés: jöhet az egyetem! Legyen egy diploma a zsebemben, ha lehet olyan, aminek a megszerzésével ráadásul kellemes éveket szerzek magamnak, aztán meg meglátjuk, mihez kezdünk vele?
Így lettem debreceni diák, 1997-ben itt végeztem magyar szakos középiskolai tanárként és finn szakos bölcsészként az akkori Kossuth Lajos Tudományegyetemen. Sajnos sosem voltam olyan elhivatott, mit a Ti és a mi Tanáraink. Bár a tanítási gyakorlatom egy részét a giminkben töltöttem, de ezt követően soha nem léptem a katedrára. Ezt egyfelől nagyon sajnálom, másfelől heroikusnak tartom a Tanárok küzdelmeit, de valljuk be, nem mindenki született hősnek…
Mivel a tervem az volt, hogy „céges állást” szeretnék, szereztem egy marketing- és reklámmenedzser felsőfokú OKJ-s szakképesítést, majd egy gazdasági jellegű másoddiplomát az akkori Pénzügyi és Számviteli Főiskolán, ezekkel felvértezve és a gimiben szerzett nagyon jó angol nyelvtudásomra alapozva léptem ki az álláspiacra.
Dolgoztam a Diósgyőri Papírgyárban marketingesként, majd külkereskedelmi üzletkötőként. (Az angolt sosem féltem használni, később éltem Angliában is néhány évet, nyelvtudásom és kommunikációs képességeim mindig is erősségeim voltak minden pozícióban).
Később a világ akkor legnagyobb multicégének, a General Electrics-nek az ózdi gyárában voltam vezérigazgatói asszisztens. Innen jutottam ki Angliába, az enfieldi gyárba, ahol anyagbeszerző lettem és 2 évig éltem Londonban. Visszatérve ismét a GE-nél folytattam, Budapesten, a kereskedelmi igazgató asszisztenseként.
Bár ez a feladat szuper fizetéssel, de kevés feladattal járt, így nem sokáig maradtam. Többre vágytam, így egy svéd központú multihoz, a NEFAB-hoz pályáztam „Kiemelt Ügyfélkapcsolati Manager” pozícióra. Visszatértem Miskolcra és innen, home office-ból láttam el a regionális értékesítői feladataimat. Ez 2007 körül volt, szóval akkor még egyáltalán nem volt szokásos dolog mindez! Bár stabil értékesítési eredményeim voltak, eljött felnőtt életem első gazdasági válsága, így meg kellett élnem a munkám elvesztését is. Nagyon nehéz időszak volt, de visszanézve már tudom, mindent túl lehet és kell élni, és ha ez sikerül, ettől mindig erősebbek leszünk!
Számomra a helyzet megoldása az lett, hogy ismét Budapesten kerestem állást. Egy hazai tulajdonú középvállalatnál, a BÉFLEX Zrt-nél helyezkedtem el, marketingesként és üzletfejlesztőként. Nagyon motiváló időszak volt ez, nagyon sok szép szakmai sikerrel és eredménnyel.
Jónéhány év után azonban ismét változásra vágytam: a Continental prémium gumiabroncsokat gyártó német központú multihoz szegődtem, ahol üzletfejlesztési és kommunikációs csoportvezető lettem.
Mindeközben persze nagyon sokat kellett tanulnom, alkalmazkodnom, különféle kihívásoknak kellett eleget tennem, nagyon sok külföldi és magyar kollégát ismertem meg és sokakkal valósíthattam meg szuper dolgokat. Azonban az évek során végig nagyon fontos volt számomra egy dolog: nem a karrier, a pénz – persze, ezek is nagyon hajtják és motiválják az embert, ráadásul én egy önmagammal versenyző típus vagyok – de számomra igazából az emberek, a közösség a legfontosabb. Ha ebbe hiba csúszik, ha nem érzem jól magam valahol, könnyen elveszítem a motivációt, legyen bármekkora is a fizetés, vagy bármilyen motiváló is a kihívás. Az idők során azt tanultam meg, hogy ha így van, akkor legyek bátor, álljak ki magamért, és ugarjak fejest akár az ismeretlenbe!
Így történt, hogy a COVID számomra ismét óriási változást hozott: a csodálatos nyugat-balatoni régióban találtam magam – bár kezdetben csak átmeneti volt a leköltözésünk, végül itt ragadtunk férjemmel. Persze voltak ennek előzményei, de röviden: nemcsak a helyszín, a feladat is megint teljesen új lett számomra.
Korábban a tanítás helyett dolgoztam cégeknél, Magyarország után kipróbáltam azt is, milyen külföldön élni, nagy vágyam volt a multis karrier megvalósítása, de miután ezekbe már mind belekóstoltam, már csak az volt a kérdés: megállnék-e a saját lábamon, vállalkozóként?
Ez már lassan 4 éve történt – és most vállalkozóként egy másik nagy szerelmemmel, az ingatlanok értékesítésével foglalkozom, valamint két családi apartmanunkat üzemeltetem Hévízen és Keszthelyen. Az ingatlanos karrier felvállalása nem volt egyértelmű számomra, mert bár egész felnőtt életemben „ingatlanoztam”, de csak saját magamnak és saját bőrömön tapasztalva meg a keresleti és kínálati piac váltakozásából adódó helyzeteket és előnyöket. Ahogy sokan mások, én sem szerettem az ingatlanosokat.
Hogyan lehet feloldani ezt a dilemmát? Nekem a saját hitvallásom megfogalmazása segített: légy Te az az ingatlanos, aki erősíti a jó ingatlanosok csapatát, aki mindent megtesz az ügyfelei elégedettségéért, aki szakmailag folyamatosan képzett és profi. Mostanában ennek megvalósításán dolgozom minden nap.
Mindeközben élvezem az élet apró dolgait és szépségeit, értékelem a jó dolgokat, a családom és a barátaim társaságát, a kirándulásokat, egy klassz regényt vagy színházi előadást. Igyekszem azon sem dühöngeni túl sokat, hogy az 1992-es elvárásaink nem igazán váltak valóra és nagyon közhelyes: de próbálom megélni a szép pillanatokat.
Boldog vagyok mindazzal, ami történt a karrierem során, nem bántam meg semmit és nem is változtatnék (sokat) rajta! Kívánom, hogy akár az enyémhez hasonló cikkcakkos, vagy egy stabil, kitartó, tudatosan építkező nyílegyenes utat építve mindenki legyen legalább annyira elégedett, mint jómagam! A Tanárainknak pedig ezúton is óriási köszönet a kapott tudásért, az értékrendért és hogy kitartanak ezen a rögös, de csodálatos pályán!