Szalagavató

2024. november 15-én rendeztük meg végzős diákjaink szalagavató műsorát. Ebből az alkalomból tesszük közzé Madarász Péter igazgató Úr köszöntőjét.
A szalagavatón készült képeket hamarosan a galériában láthatják.

A szalagavató igazgatói beszéde hagyományosan a szalag jelentőségéről, az üzenetéről és a viselőinek felelősségéről szól, de ezeket a műsorotokban sokkal szebben elmondtátok, mint ahogy én megtehetném. Ilyenkor illik megszólítani diákokat, a szülőket és a tanárokat is. Most azonban amellett, hogy gratulálok a végzős évfolyam diákjainak és osztályfőnökeinek, megköszönöm a szülők bizalmát és támogatását, elismerésemet fejezem ki a kollégáim munkájáért, én rendhagyó módon Herman Ottót szólítom meg mindannyiunk nevében, de hiszem, hogy a sorok között így is minden jelenlévőhöz eljut üzenetem.
Úgy érzem, csak tegezni tudom őt, hiszen évek alatt atyai barátom, mentorom lett az utolsó polihisztor.

Kedves Ottó bátyám!
Nézz végig rajtunk, ilyennek képzelted el a 100 évvel későbbi világot? Jólesik-e a lelkednek, hogy a legjobbak között van a nevedet viselő iskola?
Látod-e a végzőseinket, a családjaikat, a tanáraikat?
Mit gondolsz a 21. századi világról? Mondhatod, hogy sosem látott technikai fejlődés részesei vagyunk, rácsodálkozhatsz az eszközeinkre, elámulhatsz azon, mi mindenre képesek ezek a gyerekek a ketyeréikkel.
Ugyanakkor szomorkodhatsz is, mennyire elszakadt a világ a számodra oly kedves természettől, mennyire romboljuk a környezetünket, milyen változást idéztünk elő a klímában.
Ilyennek gondoltad-e a modern iskolát?
Nézz a végzőseinkre, 143 szalagon láthatod vastagon kinyomva a saját nevedet, egy n-nel, ahogyan te használtad.
Szépek, okosak, felkészültek, sokszínűek, tudnak táncolni, énekelni, verset mondani. Képesek fegyelmezetten utasításokat követni, megmutatni a kreativitásukat, versenyezni, nyerni és veszíteni, csapatban dolgozni és egyénileg érvényesülni. Megidézték a négy évszakot, elmondták mindenkinek, amit nem mondhatnak el külön-külön.
Ugyanakkor azonban huncutok is, szeretik megúszni a dolgokat, ők is feszegetik a korlátokat, keresik a kiskapukat. Még párbajoznak is, mint te Ottó bátyám, de nem karddal és pisztollyal, hanem kommentekkel, képekkel, beszólásokkal. Érvelnek, és nehezen fogadják el mások érveit. Magabiztosak, és nehezen tűrik a kudarcokat.
Ők a jövő!
Mi fogja őket előre vinni?
Kiváló szakemberek lesznek, és reményeink szerint jó emberek is.
Mi lesz az életük vezérmotívuma?
Elmenni és boldogulni? Vagy itthon maradni és szerényebben boldogulni? Családot alapítani, vagy önállóan, saját magukat tökéletesítve önmegvalósítani?
Nézz a tanárokra is, Herman Ottó!
Mennyi szakértelem, tudás, szellemi kapacitás gyülekezik össze egy jó iskolában. Évek, évtizedek óta szívvel-lélekkel jól tanító szakemberek adják az iskola gerincét. Diákok generációi emlegetik nevüket, s köszönhetik nekik sikeres pályájukat. Olyanok ők, mint a színpadon a háttérmunkások. A tapsot a primadonna és a bonviván aratja le, de a kellékes, a súgó, a világosító munkája nélkül nincs sikeres előadás.
Nézz ránk, Ottó bátyám! Te nagyobb távlatokban látsz immár, látod a jövőt, az utánpótlást, a szépen felújított iskolákat, az elégedett és megbecsült tanárembereket, akik akár ebből a generációból is lesznek.
Hiszen közös a mottónk: Légy büszke arra, ami voltál, s igyekezz különb lenni annál, ami vagy.
Ezért bizakodva nézünk előre, hogy az iskola következő fél évszázadában is lesznek olyan diákok, szülők, kollégák, és olyan marad a Herman család, akikkel megvalósítható ez a célkitűzés.
Adja Isten, hogy így legyen!
Maradunk tisztelettel: