Oláh Józsefné Pomázi Mária
1936.06.25. – 2021.12.10.

Az imént kaptuk a hírt, hogy elhunyt kedves kolléganőnk, Oláh Marika. Milyen is az élet, ha valakit asszonynéven ismerünk meg, előbb-utóbb leegyszerűsítjük a viselt nevét, így lett Oláh Józsefnéből is Oláh Marika, majd Oláh Marika néni.
Marika felnőtt életének a java részét a Herman Ottó Gimnáziumban töltötte, a régi Városház téri iskola meghatározó tanáregyénisége volt. Jelenlegi kollégáink, volt tanítványai visszaemlékezéseikben igazi tanárként írják le. Kiemelkedett a szakmája és a tanítványai iránti elkötelezettsége, tudását, az orosz kultúra szeretetét, a nyelv szépségét minden diákjának át akarta és át is tudta adni.
Kiegyensúlyozottsága, kiszámíthatósága, mindig derűs nyugalma, mosolygó, türelmes személyisége tette azzá a tanárnővé, aki nem csupán tananyagot tanít, hanem minden gesztusával, teljes odafigyelésével neveli is a rábízott gyerekeket. Szeretett beszélni, rászánta az időt a másikra, szívesen osztotta meg tájékozottságát kollégáival és tanítványaival, intelligenciájával segített eligazodni a világ dolgaiban azoknak, akik hozzá fordultak.
Harminc éve vonult nyugdíjba, akkori tanítványai mára már a derékhadat képviselik, de mind a mai napig szeretettel emlékeznek Marika néni diákközpontú tanítási módszereire, kedves egyéniségére, és arra az állandóságra, amit képviselt az életükben.
Értékes életét, emberi gazdagságát, személyiségének erejét megosztotta másokkal, így emlékezzünk rá.

Categories: Szülőknek