2025. szeptember 19-én végre eljött a nap, amit minden kilencedikes egyszerre várt és félt: a kopaszavató!
A reggeli jelmezes bevonulás már megadta az alaphangulatot, a szünetekben pedig minden osztály legjobb tudását nyújtotta az osztály táncokkal, amiket a közönség óriási tapssal fogadott.
Délután jöttek a vidám, kihívásokkal teli sorversenyek, ahol nemcsak ügyesség, talpraesettség, hanem kreativitás is kellett, hiszen zászlóval és saját indulóval is kiálltak az osztályok a zsűri elé. A közösségi élmény sokszínűségével együtt volt itt minden: viták, hangos biztatás, rengeteg nevetés és némi sírás is.
A hangulat végig fergeteges volt, a szurkolótáborok pedig nem kímélték a hangjukat. A küzdelmek szorosak voltak, a táncot a /2 nyerte, de végül a /3 osztály mindent vitt, a nap fődíját: a legendás csacsit, amit legközelebb a jövő évi kopaszavató nyertes osztálya vehet át.

Az idei kopaszavatónk utolsó, hagyományos eseménye a fogadalomtétel volt, így válhatott minden kilencedikes ‘igazi hermanossá’. A nap végén a közös takarítás után mindenki fáradtan, de jókedvűen indult haza – hiszen egy ilyen kopaszavatót sokáig nem felejt el senki.

Fotókat a Galériában láthatnak.

Categories: DiákoknakSzülőknek